4. Áttörés II.

Délután fél egy, az Uzumaki családnál

– Oh, szervusz, Neji – tárta ki az ajtót Naruto anyukája egy kedves mosollyal –, gyere csak be! Rég láttalak már! Mi járatban vagy erre?

–  Jó napot kívánok, Kushina! Van egy kis megbeszélnivalóm Narutóval.

– Valami gond van? Vagy összeszólalkoztatok?

– Nem, abszolút nem erről van szó, ne tessék megijedni – mosolygott rá az aggódó anyukára megnyugtatásképpen – csak amolyan férfias beszélgetés, tudja…

– Igen, tudom, sajnos. Megint mit művelt a húgoddal?

– Tudja, az lenne a helyes kérdés, hogy mit nem?

– Nagyon elszúrta?

– Meglehetősen. De még van esély arra, hogy rendbe hozza! Azért vagyok itt, hogy segítsek neki ebben.

– Nem is értem, hogy lehet ennyire szerencsétlen a fiam! Az apja, megközelítőleg sem volt ilyen teszetosza, mint ő. Fogalmam sincs, kitől örökölte vagy látta ezt a töketlenkedést, mert, hogy nem erre neveltük Minatóval, az is biztos.

– Ne legyen elkeseredve, Kushina! Annyira azért nem vészes. Lehetne rosszabb is.

– Rosszabb? A legutóbbi barátnője a szemem láttára ütötte le a táskájával, miközben azt kiáltozta, hogy inkább öngyilkos lesz, semmint egy olyan balfácánnal szexeljen, mint ő! És tudod erre mit reagált az én drága, egyetlen, okos fiam?

– Nem!

– Érezze magát megtisztelve, amiért a szent ráment a bűnös testéről akarta megenni, ezzel kockáztatva a pokolba jutását és a szenvedést az örökkévalóságban! Komolyan mondom, majdnem elsírtam magam. Mi lesz így a tervbe vett nyolc unokámmal?!

– Izé… Kushina… 

– Szerinted impotens az én drágám, vagy a probléma az agyában van?

– Hát, én…

– Néha úgy érzem, szívesebben közösülne egy doboz rámennel, mint egy húsvér lánnyal! Vagy kellene neki egy nő, aki szereti, ha róla kajálnak. Vagy, ááá, megvan! Nem ismersz valami olyan elvetemült csajt, akinek rámen illata van, emellett bírja a fiamat? Hé, Neji, állj meg, most hová mész?! És miért vágsz ilyen rémült fejet? Hallod, ne fintorogj, mert ha az arcod beáll ebbe a pozícióba, csúnya maradsz! Várj, Naruto szobája az emeleten van! Azt mondtad, beszélni akarsz vele, akkor miért mész a kijárat felé? Most meg, miért menekülsz az ellenkező irányba? Netán gyengepontra tapintottam? Te is impotens vagy? Neji! Hallasz?

Istenem, ezek a gyerekek annyira furcsák mostanában! Nem is érti már őket az ember...

***

Szó se róla, nagyon kedvelte Naruto mindig vidám, belevaló anyukáját, de ami sok, az sok. Ha ő, Neji Hyuuga, menekülőre fogja egy nő miatt, akkor ott már tényleg hatalmas problémának kell lenni. Ezek után kétségtelen, hogy kitől örökölte a szabados száját, meg úgy mindenét az a szőke idióta. Kushina és Naruto, úgy látszik olyanok, mint két tojás, csakhogy az egyik szőke, a másik vörösesbarna. Meg talán több ésszel rendelkezett az anyuka, mint a fiacskája. A gátlásokról már ugyanez nem volt elmondható. Hajmeresztően sokkoló Kushina stílusa.

Hogy elfelejtse az imént átélt kalandokat, inkább megrázta a fejét, és célirányosan haladt a barátja szobája felé, a lépteit majdhogynem menekülőre fogva. Ebben a tempóban nem sokat kellett a hosszú folyosón bolyongania, szinte azonnal rátalált Naruto szobájára. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy gyors iram ide vagy oda, nem volt nehéz dolga, mivel az ominózus ajtó előtt egy halom rámenesdoboz volt, piramis alakban felpakolva.

Kissé megdöbbentette a szemétből kirakott majdnem művészi objektum – meg is nézegette, hátha a szeme káprázik csak, de nem, az valódi volt –, azonban nem érzékenyült el a látványtól annyira, hogy ez eltántorítsa a céljától. Határozottan kopogtatott az ajtón, majd, amikor eltelt öt másodperc, benyitott a meglepően tiszta és rendezett szobába. Naruto az ajtóval szemközt lévő íróasztalnál ült, és úgy tűnt, mintha tanulna. Észre sem vette, hogy valaki belépett a szobába, így zavartalanul folytatta az agonizálást, miközben meredten bámult az előtte heverő könyv halomra.

– Te szent rámen! Az sem értem, hogy mit nem értek! Mi a lófasz, az a szubsztanciális ekvivalencia? Azt sem tudtam, hogy ez egy létező szó! Ki az a nyomorult kotonszökevény, aki ezt a szót feltalálta? És még ez is! Hipotetikus eliminációs eljárás. Azt sem tudom, hogy esszék-e vagy isszák! Komolyan létezik ez a valami?!

– Persze! – válaszolt neki közvetlenül a háta mögött állva, Naruto meg akkorát ugrott ijedtében a székkel együtt, hogy majdnem fejre esett, hála, a megtört egyensúlyának. – A filozófia professzor és a büntetőjogi tanszék vezetője szerint legalábbis.

– Neked sem volt gyerekszobád, bassza meg! Ijesztgesd legközelebb azt a jó édest, aki csak azért szeretett, mert nem volt kutyája!

– Ahogy elnézem, tapasztalatból beszélsz, annyi különbséggel, hogy tiédnek volt, de az is csak azért játszott veled, mert a szüleid csontot akasztottak a nyakadba.

– Tényleg? – kérdezte kétségbeesetten, hihetetlenül megrökönyödött ábrázattal. – Anyám mesélte neked, igaz?

– Jézusom, el ne hidd, baka! A szüleid szeretnek téged, bár el nem tudom képzelni, hogy miért, mert még csak eszed sincs, te érzelmi analfabéta!

– Most az egyszer egyet kell veled értenem, Hyuuga. Agyatlan barom vagyok, egy idióta fasz. 

– Mire alapozod ezt?

– Irtózatosan elbasztam a dolgokat Hinatával.

– Miből gondolod?

– Dobott engem, és most együtt lóg egy idétlen bájgúnárral. Legszívesebben beverném a képét, annak az alaknak, miután szembeköptem magam.

– Nem fogok kertelni, Naruto, mert tényleg irtózatosan elszúrtad, de még nincs veszve mindent.

– Már hogyne lenne, ha egyszer túllépett a húgod rajtam?

– Ugye, te sem hiszed el azt, hogy két nap alatt lehetséges ez?

– A látszat igenis azt mutatta!

– És téged, mi zavar ebben a helyzetben a legjobban?

– Az, hogy alakulhatott volna máshogy is, ha én…

– Ha te?

– Ha nem vagyok annyira tudatlan! Ezt akartad hallani?

– Mit akarsz a húgomtól?

– Hogyhogy mit akarok? Nyilván nem azt, hogy vegyenek be azzal a faszival harmadiknak!

– Istenem, te tényleg menthetetlenül hülye vagy! Mit tennél, ha lehetőséged lenne arra, hogy tisztalappal beszélj a húgommal?

– Miért, szerinted szóba állna velem azok után, amit évek óta műveltem vele? Szerinted örülne neki, ha egyszer csak megjelennék előtte, hogy bocsásson meg nekem, és ha már ott vagyok, hallgassa meg a vallomásomat?

– Mi lenne, ha azt mondanám: csak erre vár?

– Azt, hogy hülyébb vagy, mint gondoltam.

– Akkor rákérdezek direkt módon, hogy egyértelmű legyen számodra! Akarsz a húgommal beszélni, vagy sem? Akarod, hogy segítsek neked ebben, vagy menjek haza a bánatos picsába?

– Miért segítenél nekem?

– Mert bár legszívesebben elásnálak élve azért, amit Hinatával műveltél, mégiscsak a legjobb haverom vagy, akit a húgom a taplósága ellenére, kedvel valamilyen oknál fogva.

– Akkor, kérlek, segíts nekem!

– Erre vártam! Akkor mondom is a tervet, de figyelj, mert csak egyszer mondom el…

Háromnegyed három, Sakura lakásán

– Itachi, ereszd el végre a nyakamat, mert fulladásos agyhalált kapok tőled!

– Mit mondtál? Nem hallom tisztán a szavaidat!

– Ereszd el a nyakamat!

– Ereszd el a farkamat? Hol jár az eszed neked, te látens? Közöm sincs a farkadhoz!

– A nyakamat!

– Hasadat? Itt vagyunk ebben az idilli helyzetben, te meg a hasadra gondolsz? Hogy lehetsz ilyen tapló, ember?

– Eressz el, mert fulladásos agyhalálban fogok meghalni!

–  Oh, az mindjárt más. Akkor mindjárt elengedlek, csak előbb válaszolj egy kérdésemre!

– Jó, csak siess, és lazíts a szorításom, mert komolyan eldobom az agyamat!

– Dehogy lazítok! Ez így épp kényelmes a kérdésemhez. Tehát, Naruto, drága fiam, tudod-e, hogy mi az agyhalál feltétele, ha már ez került szóba?

– Öhm, mondjuk.. egy agy?

– Ííígy van! Épp ezért, téged ez a veszély nem fenyeget! Na, fejezd be a ficánkolás, hisz megbeszéltünk, hogy nincs miért ellenkezned!

– De nekem van agyam!

– Mondom nincs! Ha lenne, akkor képes lennél értelmes gondolatképzésre, megfelelő mozgáskoordinációra, és a többi, és a többi, és a többi. De ez kezd unalmassá válni, így ezennel vége a mai biológia órának! Menjél Isten hírével, a soha viszont nem látásra!

– Anyád faszát, te degenerált fasz! Nem megyek én sehová! Hordd el te az irhádat, Uchiha! Eddig is megvoltunk nélküled! Most pedig ereszd el szépen végre a nyakamat, mert leütlek, mint taxis a poharat!

– Csak nem fáj a szorításom? – kérdezte egy gúnyos mosollyal Itachi, amitől természetesen rögtön felment benne az egyébként is már egekben szálldosó pumpa, de annyira, hogy szinte érezte, amint másodpercről másodpercre tovább emelkedik a vérnyomása. Sosem bírta a fekete hajú görényt, és ezzel a találkozással sem mászott be a kedvencei rangsorába. Még hogy neki nincs agya! Legszívesebben addig rugdosta volna, amíg már a hamburger is csak kanülön keresztül ment volna át rajta.

– És az egyébként is: leütlek, mint vak a poharat!

– Mondom, ereszd el a nyakamat te nagyokos, mert ezúttal nem fogom elhibázni, és pofán váglak!

– Jelenleg nem vagy abban a helyzetben, hogy dirigálhatnál, de legyen egyszer gyereknap. A végén még eltöröm a nyakad, aztán a nyakamba szakad a személyedben egy agyatlan kisállat. Semmi kedvem állatgondozót játszani egy idétlen szőke idiótával…

– Köszönöm, hogy rohadnál meg – bólintott felpaprikázottan a nyakát ropogtatva, majd néhány másodperc elteltével, nemes egyszerűséggel elé állt, és a meglepetés erejét kihasználva, megajándékozta az elégedetten vicsorgó Uchihát két, gyors iramban kiosztott jobbhoroggal. Fájt neki az ökle, de úgy istenesen, mivel teljesen erejéből ütött, de vigasztalta a tudat, hogy Itachi látszólag, valóban nem számított az ütésekre, mert az erejüktől megbillent, majd azzal a lendülettel neki is esett a balján lévő falnak.

Értetlenül pislogott fel rá az idősebbik Uchiha, de ő nem akarta megadni neki azt az örömet, hogy a tetteit megindokolja. Ha van egy cseppnyi sütnivalója, akkor tudnia kell, hogy az előbbi igazságszolgáltatás a Sakura ellen vétett bűnök megtorlását szolgálta. Ha látta volna, hogy az eltűnése után a lány milyen lett, akkor azt is belátta volna, hogy ez a két jobbhorog édeskevés büntetés volt ahhoz képest, amit valóban megérdemelt volna.

Neki nem kellett végig néznie azt, ahogy egyik pillanatról a másikra tönkremegy a lány, miközben elveszti önmagát, a lényegét, ami miatt azt lehetett mondani a lányra: tipikus Sakura. Neki nem kellett látnia, ahogy tizenhárom évesen ellepte a lányt a melankólia. És ezen az állapoton az sem segített, hogy időközben komolyabban az életébe lépett a másik Uchiha. Valamelyest jobb lett, de sosem volt olyan a kapcsolatuk Sasukéval, mint az elvárható lett volna. És ez nem feltétlenül csak a lány hibája volt, így utólag belegondolva.

– Oké, ezt tényleg megérdemeltem. Sajnálom!

– Nem tőlem kell bocsánatot kérned, Uchiha!

– Tudom.

– Akkor rendben van! Sakurának erről egy szót sem szólhatsz!

– Miért, talán félsz tőle?

– Ütött már meg téged valaha?

– Igen.

– Akkor gondolom, tudod, hogy miről beszélek. Egyébként hol van?

– A fürdőben öltözködik.

– Köszi, akkor megyek is hozzá, hátha segítségre szorul a melltartóval. Szia! – indult volna el nagy elánnal, de egy erős, meglehetősen erős szorítású kéz az alkarjára tapadt, és a következő pillanatkép, ami a szeme elé tárult, az már a lila-fehér szőnyeg csíkozása volt, meg egy hátán ücsörgő, igencsak elégedetlenül fujtató Uchiha.

Már előre utálta ezt a napot, főleg, amikor megjelent a fürdő ajtajában a kajánul vigyorgó Sakura.

– Látom, eléggé összemelegedtetek ezen a fázós napon, fiúk!

– A szemeid, mint mindig, most sem csalnak, Hana! Mondjuk igazán szólhattál volna, hogy egy kedves barátod átjön, aki ánuszbarát, mert akkor hoztam volna síkosítót magammal. Épphogy, csak le bírtam fogni a nagy hevességében, hogy ne kezdjen el velem buzulni a nappalidban! Ugye, Narutocica?

– Hát hogyne, Cuncimókus! – mosolygott kényszeredetten felpaprikázódva, majd amikor Sakura, röhögő görccsel küzködve elfordult a másik irányba, gyilkos tekintettel hátrafordult, hogy közölje az Uchihával:

– Hogy rohadnál ketté a síkosítóddal…

***

Örült annak, hogy Naruto végre elszánta magát a nagy lépésre. Boldog volt már csak a tudattól is, hogy Hinata és a szőke, talán végre együtt lesznek, ha ennek a tragikomédiának a végére érnek. Más jelzővel, sajnos, nem tudta illetni azt a kapcsolatot, amely a két barátja között állt fenn már hosszú évek óta, mert az minden volt, csak éppen egyszerű, érthető, stabil vagy boldog nem. Itt volt már az ideje annak, hogy végre ebbe a kapcsolatba új idők köszöntsenek be.  Már épp ideje volt annak, hogy Naruto rájöjjön az érzéseire.

Bár sosem vette a szemére Hinata, de azért mindannyian tudták, hogy részben miatta nem volt képes a szőke a következő szintre lépni vele, mert bár nem bátorította őt vagy adott neki félreérthető jeleket, Naruto mégis a belészeretett.  Talán az volt a legrosszabb az egészben, hogy annak ellenére, hogy a barátnője szenvedett a srác iránta érzett szerelmétől, sosem haragudott rá. Sohasem.

Pedig megtehette volna, hogy az egyes érzelmi kirohanásoknál elhordja őt mindennek vagy akár a barátságukat felbontsa örökre. Mégsem tette. Sőt! Akárhányszor bocsánatot kért tőle, mindig azt mondta, hogy erről nem ő tehet. Ennek ellenére akárhányszor megjelent nála Naruto, vagy akárha csak egy kisebb bókkal is illette, mindig bűntudatod érzett, mert tudta, hogy ezt a barátnőjének kellene átélnie helyette. A maguk módján mindhárman szenvedtek, de most, hála az égnek, véget fog érni ez a periódus végre. Sosem gondolta volna, hogy valaha eljön ez a pillanat, de most eljött, és előre élvezte, hogy ismét bűntudat nélkül nézhet Hinata tekintetébe.

– Na, a terv a következő – szakította ki Naruto lelkes hangja a saját kis világából –, ti megtanítotok engem csajozni, utána elmegyek erőt gyűjteni Ichirakuhoz, aztán elcaplatok a randi helyszínére, ott szétverem azt a gyökeret, miközben szerzek egy csinos monoklit, hogy legyen miért sajnáljanak, majd a végén elfutok Hinatával. Ellenvetés? Esetleg valamilyen ötlet?

– Figyelj csak, Cuncimókus, arra nem gondoltál még, hogy ebbe Neji húgának is van beleszólása? Eléggé abuzív vagy, ha már itt tartunk!

– Te vagy egy buzi, Uchiha! Nem is tudom, hogy tíz perce még ki beszélt itt síkosítókról meg ánuszokról, te perverz!

– Naruto,  Hachi az előbb nem azt mondta, hogy buzi vagy, hanem azt, hogy önkényes. Az abuzív szónak ugyanis az a jelentése, hogy önkényes.

A magyarázat hatására Naruto, szó szerint, mint egy humanoid ponty, tátogni kezdett, amit Itachi nevetésének a hangjai kísértek. Nem bírta ő sem sokáig kontrollálni az arcizmait, így, amint fél pillanatra elfordult Naruto, kirobbant belőle is a nevetés, a szőke legnagyobb döbbenetére. Felháborodottan húzta össze a szemöldökét a baráti szolidaritás megsértése miatt, de azért látszott rajta, hogy nem sok kell neki is ahhoz, hogy a földön fetrengve az agyát is röhögje.

– Ne már, Sakura, legalább te ne röhögjél ki! Te is tudod, hogy nem tudok külföldiül rendesen!

– Jó, abbahagyom, ígérem! De te ígérd meg, itt és most ünnepélyesen, hogy átnézed azt a könyvet, amit még tavaly karácsonyra ajándékoztuk neked Inóval, és az a címe: Idegen szavak szótára, rendben?

– Oké, Hinata mellett amúgy sem tűnhetek ökörnek, mert…

– Ha már kilyukadtunk Hinatánál – szakította félbe az eszmefuttatást Hachi –, akkor javaslom, hogy térjünk át a tervre. Ma este még jelenésed van, Cuncimókus, így nincs már sok időnk arra, hogy embert faragjunk belőled.

– Rendben! Akkor vágjunk bele!

***

Rendkívül, sőt, istenien jól szórakozott. Sosem gondolta volna, hogy valaki lehet annyira debil, mint ez az Uzumaki gyerek. Már vagy fél órája próbáltak valami értelmeset kipasszírozni belőle, de még nem jutottak semmire, sőt, úgy érezte, mintha az evolúciós foklétrán egyre hátrébb menetelnének. Még csak egy normális bókot sem tudott kinyögni, amelyben nem szerepelt az a szó, hogy rámen. Pedig erősen próbálkoztak, nehogy valami kultúr - és kedélybarbár kedveskedés legyen a következő szó, ami elhagyja a száját, látszólag, előre megfontoltan, szándékosan elkövetve. Hát, úgy tűnt, ehhez a sráchoz itt, még ők ketten is kevesek. Pedig Hana orvostanhallgató volt, ő meg egy nemzetközi körök által is elismert bérgyilkos, hatalmas vérdíjjal meg presztízzsel.

– Rájöttem, mi a probléma! – kiáltott fel szinte megvilágosulva. – Hinata a tudásranglétrán jóval felettem áll, így nyilván nem bókolhatok neki az anyanyelvemen!

– Nem értem a logikádat, vagyis jobban mondva, valahol az elején elvesztem benne – vakargatta a fejét gondolkodva Hana, de azért az értetlenkedés ellenére erősen koncentrált az előtte ugrándozó hülyére. – Hachi, te érted?

– Nem igazán. Sosem tanítottak arra a szüleim, hogyan gondolkodjak egy degenerált fejével.

– Te vagy egy generátor, Uchiha!

– Cunci, a degenerált szó jelentése… Á, inkább hagyjuk! Inkább fejtsd ki, hogy mire gondoltál az előbb!

– Mivel nagyon intelligens Hin, így nyilván hülyének tűnök mellette, így nem lesz elég neki, hogy japánul tolom neki a bugyiolvasztó szöveget, hanem ezt külföldiül is meg kell tennem. Szóval, ha le akarom nyűgözni, akkor más nyelven kell bókoljak neki, így abszolút garantált lesz a sikerem!

– És, ha már ilyen bomba terved van, akkor megkérdezhetem, hogy beszélsz-e valamilyen idegen nyelvet?

– Ja, gut! Ich spreche Deutsch!

– Fantasztikus, akkor – vette át az irányítást Hana –, csináljuk azt hogy te és Hachi bókoltok nekem, én meg egytől tízig pontozni fogom az alapján, hogy mennyire hatódtam meg. Te németül, ő angolul vagy franciául fog kedveskedni nekem, oké?

– Rendben! Uchiha, te kezd!

– Hana, you are the most beautiful and wonderful woman of the world!*

– Hm, thank you, Hachi! I’m giving for you ten marks.*

– Akkor most én jövök, ugye?

– Ja!

– Sakura, du bist schrecklich und hässlich, und ich möchte deinen Busen drücken!**

–  Du bist ein Arsch, Naruto!** 

–  Most mégis – váltott vissza japánra a szőke értetlenkedve –, mi a francért kaptam nulla pontot?!

– Fou á lier!***

– Chut! – válaszolta röhögve Hana, de ő természetesen nem hagyhatta ennyiben, így folytatta védekezve.

– Je n'ai rien fait de mal!

***

– És Itachi, mi a franctól kezdett el fuldokolni ok nélkül?! Sakura!

– Azt mondtad nekem, hogy ijesztő vagyok és ronda, pluszban meg akarod nyomogatni a melleimet! Én meg közöltem veled erre, hogy seggfej vagy! Ezek után, szerinted, mi a bánatos francért kaptál nulla pontot?!

– Oh… akkor így már érthető, miért akart agyonverni egy német turistacsoport, alig egy hete!

– Jézus a jedikkel, te tényleg elmeroggyant vagy, Naruto! – csóválta a fejét hitetlenkedve Hachi, és kínjában már a fejét fogta, ahogy próbált nem röhögni a szőke szerencsétlenen.

– Jobban bírtalak, amikor fuldokoltál, Uchiha! Nem lehetne azt az állapotot visszaállítani?!

– Franciául beszéltem, te kertészek legádázabb ellensége!

– Biztos vagy benne?

– Pont annyira, minthogy te életképtelen vagy, ha a nőkről van szó! Biztos, hogy nem vagy homár? Mert ha igen, ajánlani tudom neked a főnökömet Peint, vagy Deidarát! Hogy ne menj felkészületlenül, akár még arra is hajlandó vagyok, hogy az első körre felkészítselek!

– Sakuraa! Szólj rá az Uchihára, hogy eszébe se jusson megkörnyékezni a seggemet!

– Hallottad, Uchiha, eszedbe ne jusson Narutóval buzizni, mert magánterület a segge! Ő szigorúan heteró és Hinatának van fenntartva a teste.

– Ezt te sem gondolod komolyan – nyögte fájdalmasan Hachi, a mai napon már ki tudja hányadszorra hitetlenkedve.

– Nem hát, de had legyen meg a kis öröme.

– Na, de Sakura, azt hittem te velem vagy!

– Elmondtam, amit kértél. Már hogyne lennék veled?

– Szerinted is menthetetlen vagyok?

– Hát… nem lesz gond, ha nem hozod föl a rámeneket és megmaradsz a japán nyelvnél, amit te is értesz.

– Komolyan így gondolod?

– Igen! – válaszolta határozottan a valódi gondolataival ellenkezve, miközben önmagába mélyen azon imádkozott, hogy Naruto elhiggye a szavait, és ha Hinatához odaér, ne süljön fel totálisan előtte.

Már csak abban reménykedett, hogy az előbbi alakítását látta egy szerelem - és szerencseisten, és amikor akcióra kerül a sor, ő majd a segítségre siet. Ellenkező esetben Narutónak vége.

Huszonegy éve és tíz hónapja

Sosem gondoltam volna, hogy valaha elérkezik ez a pillanat, és most, hogy itt van, szinte el sem hiszem. Blackcherry a mai napon létezik pontosan két hónapja, így már alkalmas arra, hogy beültessem az agyába a chipet. Egyszerre tölt el félelemmel és igalommal a tény, hogy alig egy óra múlva végre megteszem. Valami olyasmi fog életre kelni a munkánk által, amely felfoghatatlan emberi ésszel. Egy emberi világba csöppent istenség lesz belőle, a világ minden tudásával felvértezve. Lenyűgöző és ijesztő egyben, főleg, hogy testközelből láthatom majd a fejlődését Blackcherrynek, ennek a modernkori megváltónak, a leendő csodatevőnek. 

Az anyja leszek a leghatékonyabb titkos fegyvernek.

Aggódok és félek. Jirayával ellentétben nem tudom a magaménak tekinteni, nem tudom úgy szeretni, ahogyan ő, nem vagyok képes arra, hogy egy rendes, hús-vér kisgyermeknek tekintsem. Számomra a Blackcherry nem más, mint a technikai fejlődés végterméke, egy objektum, amely a világ megmentéséért keletkezett. Bűntudatom van, amiért így kell felnőnie. Fáj, amiért csalódást okozok a férjemnek ezzel, de mégis, hogyan szerethetnék egy humanoid gépet, aki bár ember, lényegét tekintve nem számít másnak, csak egy értékes fegyvernek? Még csak nem is én szültem. Még csak a megfogantatása sem nevezhető emberinek. Csak azért nem undorodok tőle, mert mosolyában van valami szívfacsaró, amely annyira emberi, hogy gyűlölni sincs szívem.

Most már tényleg elkerülhetetlen a Blackcherry valódi megszületése. És én szeretem a gondolatot, hogy egy istent teremtek.

Este nyolckor, Sakura lakásán

– Miről akartál velem beszélni, Neji?

– Emlékszel, amikor felajánlottad nekem három évvel ezelőtt, hogy beszélsz egy pszichológus ismerősöddel?

– Persze! Szeretnéd, hogy most felkeressem?

– Igen, azt megköszönném. Szükségem lenne a segítségére.

– Miért pont most döntöttél a segítségkérés mellett, kedves?

– Mert úgy érzem, végre itt az ideje annak, hogy változtassak az életemen.

– De nem csak azért, ha jól sejtem…

– Nagyon is jól sejted. Ugyanis ma este, végre randira szeretném hívni Inót, hogy barátnőmként szerethessem…

Valahol egy belvárosi park közepén

Összeugrott a gyomra, ahogy a kezük Deidara kezdeményezésére összeért, mégsem húzta el tőle azt, mert valahol nagyon is élvezte a szíve mélyén. Puhatolózó, óvatos érintés volt, abszolút nem követelőző, és ez jól esett neki. A férfi teljes mértékben rábízta a döntést, és ő hálás volt neki ezért: így kis tétovázás után, nemes egyszerűséggel összefonta az ujjaikat ezért. Idegen volt még neki az érzés, furcsa volt éreznie egy kezet, amely nem Narutóé, de meglepően kellemes is volt egyben, ezért – a pár órával ezelőtti görcsösségen túllépve – már nem félt.

Ránézett, és a helyzethez mérten zavartan összemosolyogtak. Tetszett neki, ahogy az éjszaka fényei mellett is látta, hogy elvörösödik Deidara. Meg akarta csókolni.

Mintha csak olvasna a gondolataiban a férfi, el kezdte közelíteni felé az arcát egy kihívó mosollyal az ajkain, az arca két oldalára csúsztatta a hatalmas nagy, meleg kezeit. Beleremegett a gyomra az élménybe, a szíve az egyre csökkenő távolsággal párhuzamosan vert egyre hevesebben, a szemeit lehunyta, hogy úgy találkozzanak össze az ajkaik. Szinte már érezte Deidara leheletét az ajkain, amikor a pillanatot egy éles, túlzottan ismerős, dühödt hang szakította ketté:

– Mi a francot művelsz Hinatával, te kurafi? 

* Hana, te vagy a leggyönyörűbb és legcsodálatosabb nő a világon! Válasz: Köszönöm, Hachi! Tíz pontot adok neked!
** Sakura, ijesztő vagy és ronda, és szeretném megnyomogatni a melleidet! Válasz: Egy seggfej vagy, Naruto!
*** Hachi: Kötöznivaló bolond! Hana: Csend! Hachi: Nem csináltam semmi rosszat!